KIRÍVÓ SZABÁLYTALANSÁGOK AZ ÁLLAMI ERDÉSZETEKNÉL

Publikálva: 2015. november 16.

Erről számol be kedden az Állami Számvevőszék (ÁSZ). A számvevők megerősíthetik a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi) korábbi vizsgálatának megállapításait.

Rendszerszintű szabálytalanságokat tárt fel az Állami Számvevőszék az állami erdőgazdaságok működésében – ezzel az erős állítással küldött meghívót a szervezet a gazdaságokról szóló jelentése bemutatására. Az ÁSZ itt 12 gazdaságról szóló jelentését is bemutatja. És vélhetően megerősíti a Kehi nemrégiben kiszivárgott vizsgálatának eredményeit. Azzal kapcsolatban az Index október elején azt írta: hat gazdaságot vizsgálva a szervezet súlyos szabálytalanságokat tárt fel, átláthatatlanul és a kontroll hiánya nélkül működtek.

A megjelentekre hat erdőgazdaság (Bakonyerdő Erdészeti és Faipari Zrt., Egererdő Erdészeti Zrt., Mecsekerdő Zrt., SEFAG Erdészeti és Faipari Zrt., Verga Zrt., Zalaerdő Erdészeti Zrt.) közös közleménnyel reagált, visszautasítva, amit a sajtó írt: „Tiltakozunk az állami erdővagyont kezelő társaságokkal kapcsolatban, a sajtóban megjelent súlyos vádakkal szemben. A Kormányzati Ellenőrzési Hivatal anyagát nem ismerjük, annak tartalmába nem volt lehetőségünk betekinteni, kérjük, bocsájtsák azt rendelkezésünkre. A médiában megjelent vádakat aljas támadásnak tekintjük és alaptalannak tartjuk. Visszautasítjuk ezeket a rágalmakat."

A Kehi a vizsgálatában szereplő hat társaság közül hárommal (Egererdő, Zalaerdő és Sefag) kapcsolatban az ÁSZ is beszámol ellenőrzése eredményeiről.

Magyarországon összesen egymillió hektárnyi állami tulajdonú területen 22 erdészet gazdálkodik, amelyek évente 94 milliárd forintos nettó árbevételt szereznek, ehhez képest mindössze 2,8 milliárdos a profitot termelnek, miközben csaknem 1,7 milliárd forintos agrártámogatás is jár nekik.

Forrás:

http://vs.hu/gazdasag/osszes/kirivo-szabalytalansagok-az-allami-erdeszeteknel-1116#!s0

Menü

Főoldal

Navigáció