RSS feliratkozás

Hírek

2016. október 30. 16:00

Bűncselekményeket tárt fel a Kehi az erdészetekben

A szellemi állomány meghaladta a fizikai dolgozók számát a Kehi által vizsgált hat állami erdészetben. Külsős vállalkozókra bízták a fakitermelést – erdészeti favágók helyett –, akik között feltűnően sokan kötődtek a megbízást adó erdészet dolgozóihoz. Az összesen 3 milliárdért megbízott vállalkozóknak mindenféle jóval kedveskedtek az erdőgazdaságok: prémiumot adtak szerződés szerinti teljesítésért, bérbe adták a vadonatúj gépeket – volt, aki ingyen használhatta vagy vissza se adta.

2016. október 7. 15:57

Kétmilliárdos csalás miatt nyomoz az ügyészség

Egy kétmilliárd forintos, hitelszerződéssel kapcsolatos csalás miatt indított nyomozást a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (KEHI) feljelentésére a Budai Nyomozó Ügyészség.

2016. szeptember 8. 15:55

Három erdészetnél is nyomoznak

Hűtlen kezelés gyanúja miatt folytat nyomozást ismeretlen tettes ellen a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda a Sefag Zrt. és a Zalaerdő Zrt. vonatkozásában – közölte a Magyar Idők megkeresésére az ORFK.

2016. augusztus 18. 16:01

Vadhajtások

Kiverte a biztosítékot az állami erdészeti társaságok nyílt tendereket kerülő beszerzési gyakorlata és rossz gazdálkodása a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi) vizsgálata kapcsán. Ellenzéki politikusok szerint a VIP-vadásztatás, illetve a vadászterületek 20 évre szóló szeptemberi újraosztása is időszerűvé tette az állítólagos visszaélések újbóli ellenőrzését.

2016. augusztus 13. 13:24

Nyomozás és per az erdészeteknél

KORÁBBAN A SZÁMVEVŐK IS MEGÁLLAPÍTOTTÁK A SOROZATOS SZABÁLYTALANSÁGOKAT
Már bírói szakban van az eljárás a Mecsekerdő Erdészeti Zrt.-nél, a Verga Zrt. esetében pedig számvitel rendjének megsértése miatt nyomoz az adóhatóság az Állami Számvevőszék valamennyi állami erdőgazdaságot érintő vizsgálata után – értesült a Magyar Idők. A Kehi a közelmúltban többek között lopás, csalás és hűtlen kezelés gyanújával tett feljelentést az állami erdészeteknél történt visszaélések feltárása után.

2016. augusztus 2. 13:30

Fejőstehénnek használták az erdészeteket, a vezetők pedig hagyták

Minek van szükség állami erdészetekre, ha a feladataik jelentős részét vállalkozóknak adják ki? Ezt a kérdést a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi) is feltette, amikor hat erdészetnél folytatott vizsgálata során a furcsa gyakorlatot feltárta.

2016. augusztus 1. 13:26

„Ellopták és szétcsalták” - milliárdokat nyeltek le az állami erdők

Bűncselekményeket tárt fel hat állami vállalatnál a Miniszterelnökség felügyelte ellenőrzési szervezet, a Kehi. A kár elérheti a másfél milliárd forintot – értesült a Népszabadság.

2016. június 22. 13:20

Vádemelési javaslat Leader-ügyben

TÖBB MINT FÉLMILLIÁRDOT KAPOTT SORON KÍVÜL AZ EGYESÜLET
Befejezte a Molnár Katalin mint tettes ellen, a jogosulatlan gazdasági előny megszerzése bűntettének gyanúja miatt folytatott nyomozását a Nemzeti Adó- és Vámhivatal. A Magyarországi Leader Közhasznú Egyesület volt elnökével, Kazár korábbi szocialista polgármesterével kapcsolatos eljárást a hatóság vádemelési javaslattal zárta le – értesült a Magyar Idők.

2016. március 25. 16:20

Vádemelés az MFB-hitel után

Apró szépségtapasz a 2010 előtti korrupciós ügyek elszámoltatásában, hogy az ügyészség vádat emelt négy ember ellen egy 2005-ös állami hitelügylettel kapcsolatban, amelyben csaknem tízmilliárd forintnyi közpénz tűnt el. Ugyanakkor a hitelt felelőtlenül kihelyező akkori MFB-vezetők megússzák a felelősségre vonást.

2015. november 25. 14:41

Valaki itt lopott dolgozattal nyúlt le kétszázmilliót a magyar államtól

Kétszázmillió forintot fizetett egy internetről letöltött és újrahasznosított tanulmányért az egyik állami vállalat, az Atev Zrt. A sötét ügyhöz egy idős, szegény férfit használtak fel: papíron ő a számlát kiállító szlovákiai cég tulajdonosa és vezetője.