A Norvég Civil Támogatási Alap pénzeinek hazai elosztásáról nem a magyar kormány mondott először lesújtó ítéletet. Hanem a külföldi finanszírozó saját ellenőre, az Ernst & Young. Az átvilágító cég „vizslái” már évekkel ezelőtt személyi összeférhetetlenséget, belterjes bírálati rendszert, sérülő függetlenséget szimatoltak – derül ki a holnap utcára kerülő Heti Válaszból.

A magyar kormány bő két hónapja üti a vasat a Norvég Civil Támogatási Alap (NCTA) pénzeinek elosztása miatt. A két szembenálló fél a Lázár János vezette Miniszterelnökség és a norvég forrás hazai terítését végző konzorcium (Ökotárs Alapítvány, Autonómia Alapítvány, Demokratikus Jogok Fejlesztéséért Alapítvány, Kárpátok Alapítvány). Lázárék – némileg sarkított – álláspontja szerint az érintettek urambátyám típusú modellben, a kormány kirekesztésével utalgatnak közpénzt (kvázi uniós póttámogatást) a balliberális hátországnak. Az ellenoldal viszont úgy látja: a Fidesz-rezsim a civil szféra felszámolására, a „függetlenek” megfojtására, a külső finanszírozási csatornák elzárására törekszik.

Hogy kinek miben van igaza? Ez a csütörtöki Heti Válaszból kiderül. Elöljáróban annyit: azt, hogy az Ökotárs-féle pénzosztás roppant belterjes, először nem a magyar kormány tette szóvá. A Heti Válasz birtokába került a norvég pénzt közvetítő brüsszeli finanszírozási iroda által felbérelt Ernst & Young átvilágító cég jelentéstervezete, mely a 2008–2010-es időszakra vonatkozóan alátámasztja Lázárék kifogásait. S mivel az Ökotárs gyakorlata olyan maradt, amilyen volt – ezt a csütörtöki cikk részletesen bizonyítja –, az Ernst & Young ítélete ma is érvényes.

Forrás:

http://valasz.hu/itthon/fordulat-norvegugyben-neves-vilagceg-igazolja-lazar-janost-101180