Csaknem tízmilliárd forintnyi közpénz tűnt el szőrén-szálán a Magyar Fejlesztési Bank egyik 2005-ös felelőtlen hitelkihelyezése miatt. A bank akkori vezetése a kockázatokra figyelmeztető jelzéseket figyelmen kívül hagyva adott kölcsönt egy offshore hátterű cégnek papírgyárépítésre Szolnokon. A Kormányzati Ellenőrzési Hivatal feljelentése alapján két nyomozás folyik: az egyiknek már négy gyanúsítottja van.

Négy embert hallgatott ki gyanúsítottként a Központi Nyomozó Főügyészség a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) egyik 2005-ös hitelügylete kapcsán indult büntetőeljárásokban – tudtuk meg Nagy Andreától, a főügyészség szóvivőjétől. Tájékoztatása szerint a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi) feljelentése alapján indult eljárást célszerűségi okból kettéválasztották. Az egyik szálon tartozás fedezetének elvonása miatt folyt nyomozás: ebben hallgattak ki négy embert gyanúsítottként. Ezt az eljárást már befejezték, és a múlt héten megtörtént az iratismertetés. A főügyészségnek harminc napja van annak eldöntésére, hogy vádat emel, vagy megszünteti az eljárást. Hogy konkrétan ki a négy gyanúsított, a szóvivő nem árulta el arra hivatkozva, hogy egyikük sem közszereplő. Nagy Andrea tájékoztatása szerint a másik szálon hűtlen kezelés gyanújával folytatódik az eljárás: itt még nincs gyanúsított, a nyomozás következő határideje december 14-e.

Lapunk még 2013 tavaszán írta meg, hogy a Kehi vizsgálata szerint több mint 9,7 milliárdos vagyoni hátrányt okozhattak az államnak azok az MFB-hitelek, amelyeket a szolnoki papírgyár építésére és működtetésére adtak egy offshore hátterű cégnek az MSZP-kormányok idején. A történet előzményéhez tartozik, hogy a Higi Zrt. 2005-ben elhatározta, felépíti az ország első gyorsjáratú, cellulózfeldolgozó és alappapírt előállító gyárát, és ehhez a fejlesztési banktól kért kölcsönt. Az ügyfélminősítés során a bank megállapította, hogy a Higiben 40 százalékos tulajdonrésze van egy Brit Virgin-szigeteki offshore társaságnak, amelyről azonban semmilyen értékelhető információt, gazdálkodási adatot nem tudtak beszerezni. Ezt a körülményt az MFB hitelezési igazgatósága „releváns kockázatnak” minősítette. A banküzlet-biztonsági főosztály pedig felhívta a figyelmet arra, hogy az offshore cég tényleges üzleti tevékenységet nem folytat.

A hitelbírálatkor az MFB kockázatkezelési igazgatósága is jelezte, hogy a Higi pénzügyi helyzete nehezen átlátható. Ennek ellenére 2006-ban az MFB akkori igazgatósága úgy döntött, hogy 7,1 milliárdos hitelkeretet nyújt a cégnek. Az állami bank a belső szabályzatát megsértve fogadta el biztosítékként a gyár helyszínéül szolgáló ingatlant, ugyanis arra a Szolnoki Ipari Park Kft.-nek visszavásárlási joga volt. A mintegy hétmilliárdos hitelre mindössze 215 millió forintnyi érvényesíthető fedezete volt az MFB-nek. Később csaknem hárommilliárd forintnyi kölcsönt adtak, ám a cég azokat sem tudta visszafizetni. A kormányváltás után az MFB új vezetése felmondta a hitelszerződést.

Forrás:

http://mno.hu/belfold/fedezet-nelkul-kapott-hitelt-a-gyar-1310128