Jogerősen kétszázmillió forint járna vissza az államnak abból a félmilliárd forintból, amelyet öt éve költött el a Vidékfejlesztési Minisztérium a gazdasági válság kommunikációjára. Az akkori szocialista vezetés az 500 milliót egy vidéki Leader-szervezetnek adta a 2009-es EP-választást megelőzően. Az ügyben a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal indított vizsgálatot, miután a Hír Televízió Célpont című műsora bemutatta a gyanús ügyletet. A polgári bíróság ítélete után ugyanakkor az egyesület valószínűleg nem tudja visszafizetni a pénzt.

Egy Nógrád megyei falu, Kazár volt az elosztóközpont, az uniós vidékfejlesztési források felhasználására létrejött Leader Közhasznú Egyesületet ugyanis itt jegyezték be. A gyanús pénzosztásra annak idején a Célpont hívta fel a figyelmet. Az 500 milliárd forintot például olyan jó tanácsokat tartalmazó anyagokra költötték, hogy a kiadásokat ajánlatos kockás füzetben vezetni, válságos időkben a jachtot sem kell megtartani, szorult anyagi helyzetben pedig nem érdemes a trópusokon nyaralni.

Gőgös hagyta helyben

Az agrártárca jogi főosztálya már a támogatás kiutalása előtt kifogásolta a projektet. „Egyértelműen megállapítható, hogy a jogi osztály teljesen ellentétes véleményt fogalmazott meg, mint amilyen döntés később született. Én azt gondolom, hogy itt nem a szakmai érvek domináltak, hanem volt egy politikai döntés” – mondta a Hír TV-nek Budai Gyula. A kifizetést Gőgös Zoltán akkori államtitkár hagyta helyben.

A KEHI vizsgálata szerint akár az 500 millió elköltésekor is bűncselekmény történhetett. Kilenc darab számlát, 40 millió forint értékben fiktívnek ítéltek meg. – Ezen számlák mögött a KEHI rendelkezésére álló adatok alapján semmilyen valós gazdasági teljesítés nem áll. Emiatt a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnál eljárást kezdeményeztek. A fennmaradó számlák között több százmillió forint értékben találtak olyanokat, amelyek vagy nem kapcsolódnak a támogatandó célhoz, vagyis a kommunikációs kampány lefolytatásához, vagy nevükben, illetve tárgyukban kapcsolódtak ugyan, de azok a kampány során semmilyen formában nem hasznosultak – nyilatkozta Bőcz Sándor, a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal kabinetfőnöke.

Az akkori gazdasági vezető, Rátkai Melinda – ma már az egyesület elnöke – volt az, aki leszerződött a kommunikációs feladatokra. Az egyesületnek már nincs pénze, ezért valószínűleg nem lehet majd visszaszerezni tőlük a 200 millió forintot

Forrás:

http://mno.hu/celpont_musor

http://mno.hu/belfold/szazmilliokkal-jon-a-leader-egyesulet-1232241