A dékán, aki 100 éjszakát töltött luxusszállókban, az ökörsütés, aminek minden bevétele eltűnt, zsebre rakott ösztöndíjak: az egyetemeken sokkal nagyobb pénzszórás folyik, mint bárki gondolta volna. A Corvinus gazdálkodásával kapcsolatos botrányok után most több másik egyetem átvilágításáról is értesült a Heti Válasz. Részletek a csütörtöki lapszámban.

Átvilágította a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi) négy felsőoktatási intézmény, a Corvinus, az ELTE, a Nyugat-magyarországi Egyetem és a Nyíregyházi Főiskola 2009 és 2012 közötti gazdálkodását. A Corvinus ügyeiről már több információ megjelent, de tudomásunk szerint az ellenőrzés a két vidéki intézménynél is súlyos szabálytalanságokat tárt fel, és nem túlzás azt állítani, hogy a felsőoktatási szféra nagyobb részében felelőtlen pazarlás folyik. A Kehi azért kezdett vizsgálódni, hogy a kancellári rendszer bevezetése előtt a kormány tiszta képet kapjon az egyetemek állapotáról, és legyen mihez viszonyítani a későbbiekben a kancellárok ténykedését.

A Nyugat-magyarországi Egyetemen tudomásunk szerint összesen 4,1 milliárd forintot fizettek ki pótlékokra és keresetkiegészítésekre, miközben az egyetem a csőd szélére sodródott. A dolgozók 70 százaléka kapott keresetkiegészítést, vagyis valójában nem többletfeladatok ellátását honorálták, hanem a béreket emelték meg rejtett módon. Az európai uniós projektek résztvevői esetenként alapbérük többszörösét vették fel, ami azt feltételezi, hogy az érintett személy folyamatosan napi 24 órában dolgozott, ami nyilvánvalóan lehetetlen. A foglalkoztatottak 7 százalékának szúrópróbaszerű vizsgálata 303 millió forintnyi szabálytalan kifizetést mutatott.

A hallgatói önkormányzat „ökörsütés” nevű rendezvényével kapcsolatban a sikkasztás gyanúja is felvethető, mivel a bevételek sorsa, tényleges felhasználása nem igazolt, illetve részben nem ismert. A HÖK gazdálkodása mindhárom intézményben átláthatatlan, a közéleti és sportösztöndíjakból a diákönkormányzati tisztviselők Nyugat-Magyarországon feltűnően magas arányban (36-40 százalék) részesültek – de még mindig kevesebbet raktak zsebre, mint Nyíregyházán, ahol a „kulturális ösztöndíjak” 76 százalékát kapták meg a helyi diáktisztviselők.

Zsuppán András cikke a július 31-i Heti Válaszban olvasható. Lapunk elektronikus formában a Digitalstandon is megvásárolható.

Forrás:

http://valasz.hu/itthon/a-dekan-aki-100-ejszakat-toltott-luxusszallokban-102608