Ahogyan egyik eddigi vizsgálatnál sem volt, most, a Norvég Alap ellenőrzésénél sincs politikai nyomás a KEHI-n - nyilatkozta a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal elnöke. Gaál Szabolcs Barna elmondta: az elmúlt négy évben 118 feljelentést tettek, ami összesen 95 milliárd forint elkövetési értéket jelent.

– Rendesen belekerültek a politikai darálóba azzal, hogy a Miniszterelnökség kijelölte a KEHI-t a Norvég Alap felhasználásának teljes körű vizsgálatára.
– A KEHI felállítása óta eltelt húsz évben példa nélküli az a támadás, amit ennek az ügynek a kapcsán ki kell állniuk a munkatársainknak. Ellenőreink nem közszereplők, hanem állami tisztviselők, akiket ehhez képest újságírók, fotósok és kamerák hada vár, amikor az előre bejelentett vizsgálatra megérkeznek. Ez egy hivatalos eljárás, a politikai csatát vívják meg másutt az érintettek.

– Csakhogy ők az önök eljárását, konkrétan az illetékességüket kérdőjelezik meg.
– A KEHI jogosult vizsgálni ezeket a szervezeteket, ez egyértelműen levezethető a jogszabályból. Abból az 58 szervezetből, amelyeket az első körben megkerestünk, a többség nem is kifogásolta ezt. Szeretném hangsúlyozni, hogy a KEHI semmi mást nem kér be, mint közérdekből nyilvános adatokat. Azt gondolom, hogy akinek nincs takargatnivalója, annak egy pénzügyi ellenőrzéstől sem kell tartania.

– Azt mondja, csak közérdekből nyilvános adatokat kérnek be, de 2010 óta egészen a legutolsó számláig, alvállalkozói-beszállítói szintig ellenőrizhetnek.
– Így van. És ennek köszönhető például, hogy két, egymással szorosan összefonódó alapítványnál is fel tudtuk deríteni az 1 százalékos adófelajánlásokkal kapcsolatos visszaéléseket. Ezek az alapítványok, és ezt csak zárójelben jegyzem meg, szintén minden követ megmozgattak, hogy akadályozzák a munkánkat. A két alapítványnál a számlákat egyenként ellenőrizve derült fény arra, hogy az évek során az adó egy százalékából összesen hozzájuk befolyt 966 millió forintból mindössze 68, azaz hatvannyolc millió forintot fordítottak a beteg gyerekek és családjaik közvetlen pénzügyi támogatására, ezzel szemben közel 270 millió Ft-ot a működésükre és a saját reklámozásukra használtak fel. De a számlaellenőrzések során bukkantunk olyan esetre is, hogy különböző cégek közbeiktatásával papíron kétszer annyiért adományozott egy orvosi eszközt egy kórháznak egy alapítvány, mint amennyit a valóságban kifizetett érte a beszállítónak. A beszámolókban persze minden rendben volt, és a kórház is hozzájutott a műszerhez, csak éppen az adóforintokból folyt el több tízmillió forint magáncélokra. Az ördög tehát sokszor a részletekben rejlik, és ez nyilván nincsen másképp a Norvég Alappal kapcsolatban sem. A KEHI 2008 és 2010 között már folytatott az Alapnál úgynevezett mintavételes ellenőrzést, de akkor még nem vizsgálódhattunk ilyen mélységben, mert nem volt erre jogszabályi felhatalmazásunk.

– Mennyi idő múlva csitulhatnak a kedélyek, mikorra zárulhat le a Norvég Alap vizsgálata?
– A tapasztalatok azt mutatják, hogy egy ilyen nagy, sok szervezetet érintő, áttekintő vizsgálat legalább három hónapot vesz igénybe, persze, ha csúszik az adatok kiadása, csúszhat az ellenőrzés is.

– Az elmúlt négy évben hány ügyben vizsgálódott a KEHI?
– Csaknem száz ellenőrzést folytattunk, amelynek során több mint ezer állami tulajdonú, vagy azokkal kapcsolatban lévő, illetve költségvetési pénzt felhasználó céget, szervezetet ellenőriztünk. A négy év alatt 118 feljelentést tettünk, ez összesen 95 milliárd forint elkövetési értéket jelent, ekkora az a vagyoni hátrány, ami szerintünk érte, vagy szerencsés esetben, mert nem történt még kifizetés, érhette volna az államot. Mindössze három esetben nem rendeltek el nyomozást, ami, azt gondolom, nagyon szép eredmény és a kollégáim szakmai munkáját dicséri.

– A KEHI által vizsgált és nyilvánosságra került ügyek között gyakorlatilag csak olyat találni, kivéve mondjuk, a Hortobágyi Nemzeti Parkot érintő földhaszonbérleti szerződéseket, amelyek nem az előző kormány idejére nyúlnának vissza. 
– Mivel 2010-ben kormányváltás volt, természetes, hogy az az óta indított vizsgálatok főként az előző kormány idején zajló ügyleteket érintik. Sőt, számos ügy előzménye egészen a 90-es évekre nyúlik vissza.

– Nincs tehát semmilyen politikai nyomás felülről a KEHI-n?
– Az elmúlt négy évben egyszer sem kaptam utasítást arra, hogy mit írjak le. Biztos furcsának hangzik ez kívülről, de az, hogy jelentéseink a kormánynak készülnek, és nem nyilvános, döntéselőkészítő anyagok, teszi igazán lehetővé, hogy mindenfajta befolyástól mentesen dolgozzunk, és jelentéseinkben az igazat írjuk le.

– Akkor most majd akár a stadionépítésekre költött költségvetési forintok felhasználását is alvállalkozókig menően vizsgálhatják.
– Vizsgáljuk is, ha erre utasítást kapunk és van hatáskörünk. Azt azért reálisan kell látni, hogy ennél lényegesen kisebb költségű beruházásnál, a sanghaji világkiállítás pavilonjánál máig igazságügyi szakértők vitatkoznak azon, hogy a beépített anyagok milyen értéket képviseltek, pedig a pavilont már rég elbontották.

Forrás:

http://www.vg.hu/velemeny/interju/a-kehi-elnoke-pelda-nelkulinek-tartja-a-megtamadasukat-430383