Bemutatkozás

A Hivatal kormányzati ellenőrzési hatásköre

A Kormányzati Ellenőrzési Hivatal ellátja a kormányzati ellenőrzési szerv törvényben meghatározott feladatait, valamint a kormányzati ellenőrzésre vonatkozó politika érvényesítésével kapcsolatban jogszabályban vagy közjogi szervezetszabályozó eszközben meghatározott további feladatokat a Kormányzati Ellenőrzési Hivatalról szóló 355/2011. (XII. 30.) Korm. rendelet alapján. A Hivatal kormányzati ellenőrzési hatáskörében a külön jogszabályok, kormányhatározatok, valamint a miniszterelnök, illetve az általános politikai koordinációért felelős miniszter (a továbbiakban: miniszter) által előírt ellenőrzési feladatokat végzi.

A Kormányzati Ellenőrzési Hivatal az ellenőrzési tevékenységét a Kormány által jóváhagyott éves ellenőrzési terv alapján végzi. Kormánydöntés, a miniszterelnök, illetve a miniszter utasítása alapján a Hivatal elnöke soron kívüli ellenőrzést rendel el.

A Hivatal ellenőrzési jogköre az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 63. § (1) bekezdése alapján kiterjed:

a) a kormánydöntések végrehajtásának ellenőrzésére,

b) az európai uniós forrásból, illetve az állam nevében kötött nemzetközi szerződés alapján finanszírozott egyéb programból nyújtott támogatás felhasználásának, a Kormány irányítása alá tartozó fejezetbe sorolt központi kezelésű előirányzat, fejezeti kezelésű előirányzat, társadalombiztosítás pénzügyi alapjai előirányzata, elkülönített állami pénzalapok előirányzata felhasználásának, valamint a Kormány irányítása vagy felügyelete alá tartozó költségvetési szervek kormányzati ellenőrzésére,

c) a gazdálkodó szervezeteknek, a közalapítványoknak, a köztestületeknek, az alapítványoknak és az egyesületeknek nyújtott költségvetési támogatások és az államháztartás központi alrendszeréből nyújtott más támogatások - ideértve a nemzetközi szerződések alapján kapott támogatásokat és segélyeket is -, és az említett szervezetek részére meghatározott célra ingyenesen juttatott állami vagyon felhasználásának ellenőrzésére,

d) a nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű nemzeti vagyonba tartozó és állami tulajdonban álló, valamint az olyan gazdasági társaságok - ide nem értve a Magyar Nemzeti Bankot - ellenőrzésére, amelyekben az állam többségi befolyással rendelkezik,

e) azon alapítványok, közalapítványok ellenőrzésére, amelyek felett az alapítói jogokat a Kormány irányítása vagy felügyelete alá tartozó költségvetési szerv gyakorolja, vagy az államháztartás központi alrendszeréből támogatásban részesülnek,

f) az állami kezesség vállalása és beváltása jogosságának ellenőrzésére, ideértve a központi költségvetés, valamint a tartozás eredeti kötelezettjénél és jogosultjánál a kezességi szerződés feltételei betartásának ellenőrzését,

g) hatályon kívül helyezve

h) az a)-f) pontban foglaltakkal összefüggésben létrejött jogviszonyokra, valamint azon szerződő felekre is, amelyek a jogviszony teljesítésében közvetlen vagy közvetett módon közreműködnek, és

i) hatályon kívül helyezve

j) működési célú költségvetési támogatás nyújtása esetén a kedvezményezett működésének és gazdálkodásának ellenőrzésére.

 

Kormánydöntések végrehajtásának nyomon követése

 

A Hivatal a kormányzati ellenőrzés keretében nyilvántartja a kormányhatározatban rögzített kormánydöntéseket, és nyomon követi azok végrehajtásának folyamatát, előrehaladását.

 

A jogszabályok előkészítésében való társadalmi részvételről szóló 2010. évi CXXXI. törvény végrehajtásának ellenőrzése

 

A Hivatal a jogszabályok előkészítésében való társadalmi részvételről szóló 2010. évi CXXXI. törvény 6/A. §-a alapján évente ellenőrzi, hogy a jogszabály előkészítéséért felelős miniszter a törvényben meghatározott kötelezettségének eleget tesz-e. A Hivatal az ellenőrzés eredményéről jelentést készít, amelyet az összkormányzati portálon – az igazságügyért felelős miniszter útján – a tárgyévet követő év január 31-ig közzétesz.

 

A Hivatal kapcsolattartási feladatai

 

A Hivatal a 355/2011. (XII. 30.) Korm. rendelet 6/A. § (1) bekezdése alapján az államháztartás pénzeszközeivel és a nemzeti vagyonnal történő szabályszerű, gazdaságos, hatékony és eredményes gazdálkodás, valamint a beszámolási és adatszolgáltatási kötelezettségek szabályszerű teljesítésének kormányzati szintű biztosítása érdekében kapcsolatot tart és együttműködik az államháztartás kontrollját ellátó más szervekkel és az államháztartásért felelős miniszterrel. Előbbiek teljesülése érdekében a Hivatal támogatja és összehangolja a törvényben meghatározott ellenőrzési jogkörébe tartozó szervek kapcsolattartási tevékenységét az államháztartás kontrollját végző más szervekkel.

 

A Hivatal elnökhelyettese látja el a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal feladatainak bővítéséről, valamint az Állami Számvevőszékkel Való Kormányzati Kapcsolattartásért Felelős Tárcaközi Bizottság létrehozásáról szóló 1514/2019. (VIII. 30.) Korm. határozattal létrehozott Állami Számvevőszékkel Való Kormányzati Kapcsolattartásért Felelős Tárcaközi Bizottság elnöki teendőit. A Bizottság feladata az Állami Számvevőszékkel történő összehangolt kormányzati kapcsolattartás biztosítása, az Állami Számvevőszék megállapításainak nyomon követése és a javaslatok hasznosulásának figyelemmel kísérése, illetve az ellenőrzési tapasztalatok alapján a Kormány számára javaslatok megfogalmazása.

 

Közös ellenőrzések

 

A Hivatal a 355/2011. (XII. 30.) Korm. rendelet 9. §-ában foglaltaknak megfelelően – megállapodás alapján – közös ellenőrzést végezhet a felügyeleti és a hatósági ellenőrző szervekkel.

 

Tanácsadó tevékenység végrehajtása

 

355/2011. (XII. 30.) Korm. rendelet 10. § (1) bekezdése alapján a Hivatal a Kormány számára benyújtandó előterjesztésekhez és jelentésekhez kapcsolódóan, illetve a jogszabályok hatályosulásával összefüggő tevékenységhez, továbbá egyéb ügyekben a Kormány, a miniszterelnök, illetve a miniszter részére, azok megbízása alapján tanácsadó tevékenységet végez.

 

A minisztériumok belső ellenőrzésének támogatása

 

A Hivatal a 355/2011. (XII. 30.) Korm. rendelet 10/A. §-ában, valamint a költségvetési szervek belső kontrollrendszeréről és belső ellenőrzéséről szóló 

370/2011. (XII. 31.) Korm. rendeletben foglaltaknak megfelelően a minisztériumok belső ellenőrzésének támogatásával kapcsolatos feladatokat végez.

 

 

A Hivatal beszámolási kötelezettsége

 

A Hivatal elnöke a Hivatal tevékenységéről évente, a tárgyévet követő év június 30-áig a miniszter útján beszámol a Kormánynak.

Menü

Főoldal

Navigáció